A gyökérkezelések jelentősen megnövelik a krónikus betegségek kialakulását, véli egy amerikai fogorvos!

Az Egyesült Államokban a statisztikai kimutatások szerint évente 25 millió gyökérkezelést hajtanak végre, amikor a fogbélüreget, valamint a csatornákat betömik, hogy így előzzék meg a fog elvesztését. Azonban Dr. George Meinig szerint a gyökértömésen átesett páciensek később nagyobb arányban és többször betegednek meg, mint akik egészségesebb fogakkal rendelkeznek.

Mai napig megosztja a fogorvos társadalmat, hogy a gyökértömés biztonságos, vagy sem. Mikor Dr. Meinig nyugdíjba vonulása után tanulmányozni kezdte egy német származású amerikai fogorvos, Dr. Price, több mint 1100 oldalas tanulmányát, amelyben a szakember még a 20. század elején azt vizsgálta, hogy van-e kapcsolat az általános egészséges és a fogazat épsége között, megírta Root Canal Cover Up című könyvét, amelyben arra figyelmezteti az embereket, hogy ha tehetik, kerüljék el a gyökértömést.

Dr. Price arra jutott, hogy azoknál az embereknél, akiknek be vannak tömve a fogaik, és a foggyökereik, bizonyos betegségekre hajlamosabbak, mint azok, akik nem estek át ilyen fogászati beavatkozáson.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyökérkezelt fog tömítő anyaga idővel zsugorodásnak indul, így pár veszélyes mikroorganizmus képes bejutni a fogba, és itt éveken keresztül zavartalanul szaporodhat, folyamatosan bombázva a szervezetet, ami egy ideig ellenáll az inváziónak, de a kor előrehaladtával, vagy a stressz miatt az immunrendszer legyengülhet, így gyorsan kialakulhat a betegség.

A megfigyelések szerint a legtöbb gyökérkezelt embernél a következő krónikus betegségek alakultak ki:

  • szív- és érrendszeri problémák
  • ízületi gyulladás
  • reuma
  • idegrendszeri problémák
  • autoimmun és vesebetegségek

A szakember szerint ápoljuk megfelelően a fogainkat, és évente legalább kétszer látogassunk el a fogorvoshoz, hogy minél hamarabb elejét vegyük a fogbetegségeknek. Alább megnézhetitek hogyan zajlik egy gyökérkezelés, valamint, hogy miért veszélyes a szervezetre.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.






Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top