Ez az oka, hogy világszinten az elmúlt 40 évben a gyerekkori elhízás 1000 százalékkal nőtt!

2016-ban 124 millió gyerek és tinédzser számított elhízottnak, és 213 millió gyereknél állapítottak meg túlsúlyt. A legtöbb kövér fiatal Polinézia szigetein, az Egyesült Államokba, és több arab országban él. A fiúk hajlamosabbak az elhízásra, hiszen esetükben az arány 7,8 százalékos volt, míg a lányoknál 5,6 százalékot tett ki.

Ez az oka, hogy világszinten az elmúlt 40 évben a gyerekkori elhízás 1000 százalékkal nőtt!

Amerikában minden ötödik gyermek elhízott

Dr. James Bentham, a Kent University professzora, aki tanulmányt is készített a fiatalokat érintő elhízással kapcsolatban, elmondta, hogy az elmúlt 40 évben hihetetlenül megnőtt az túlsúlyos fiatalok aránya, ezért ma már az Egyesült Államokban minden ötödik, a Egyesült Királyságban pedig minden tizedik fiatal súlyproblémákkal küzd. És a trend nem csak a Nyugatot, hanem egyre inkább az ázsiai országokat is érinti, főként a gazdasági közép- és szegényebb réteget. De elég ha körbenézünk Magyarországon, fiataljaink egyre több gyorskaját esznek, a mozgással pedig egyre több bajuk van a mobiltelefonok és számítógépek világában.

Az Imperial College London és a Egészségügyi Világszervezet (WHO) által készített, összesen 2 416 tanulmány során 128,9 millió ember, főként fiatalok adatait sikerült rögzíteni. A végeredmények értékelésekor a kutatók külön kitértek arra, hogy az országok kormányainak többsége nem sietnek változásokat hozni, amelyek hatással lehetnének az élelmiszergyártókra, nem akarnak plusz adókat kiszabni a cukrozott, egészségtelen ételek előállítására, forgalmazására, ezzel pedig indirekt módon hozzájárulnak a lakossági egészségi állapotának romlásához.

Az elhízásnak számtalan negatív következménye lehet, hiszen az a túlsúlyos fiatal, akit gyerekkorában kigúnyolnak, később lelkileg nehezebben fog megküzdeni a hétköznapok problémáival, felnőtt korában hajlamosabb lesz a cukorbetegség, a szívbetegségek, alvási zavarok, magas vérnyomás, vagy daganatos betegségek kialakulására.

Ezért terheli óriási felelősség a jelenleg hatalmon lévő kormányokat, civil szervezeteket, és a lakosságot is, mert közös fellépéssel sikerülhetne megváltoztatni a játékszabályokat, ezáltal védve a legkiszolgáltatottabb szegényebb rétegek fiataljait az elhízástól.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top