Ez az angyalok üzenete 2018 JÚLIUS hónapjára!

Köztudott, hogyha követjük az angyali utasításokat, a jól megérdemelt jutalom sem marad el, és ez jellemzi a júniusi hónapot is. Amit elkezdtünk az előző hónap folyamán annak most learathatjuk a gyümölcsét. Itt az idő, hogy belevágjunk valami újba, legyen az akár egy karrierváltás is.

Ez az angyalok üzenete 2018 JÚLIUS hónapjára!

Információk tömkelege zúdul ránk e hónap folyamán, nekünk csupán annyi a dolgunk, hogy a számunkra hasznosakat kiszűrjük közülük. Mihály arkangyal szavai így szólnak hozzánk: „Ismerd fel az igazságot, és ennek megfelelően járj el!”

Ez arra figyelmeztet, hogy milyen fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkkal! A másik üzenete számunkra: „Ne akarjunk mindent befejezni, amit elkezdtünk!” vagy „Nem mindent kell befejeznünk, amit elkezdtünk!” Ez arra utal, hogy ha látjuk, hogy az általunk elkezdett dolog nem úgy alakul, ahogyan mi szeretnénk, akkor nyugodt szívvel hagyjuk abba. Mert valamit véghezvinni csak az egónk kedvéért, nem mindig nyerő, sőt néha értékes időt veszíthetünk általa.

Tehát akkor mit is kell tennünk ebben a hónapban?

Ismerjük fel az igazságot, járjunk el annak megfelelően, szelektáljuk az információkat és ébredjünk rá, hogy mi az igazán fontos számunkra. Igyekezzünk elnézőbbek lenni saját magunkkal, és becsüljük meg jobban a körülöttünk lévő embereket. Ébredjünk rá, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai és minden döntésünk befolyásolja életünket. E hónapban leckét kaphatunk alázatból, hitből és türelemből.

A hónap első felében – azaz július 10-ig egy felszabadulással teli időszak veszi kezdetét. Igyekezzünk elengedni mindent, ami egy helyben tart bennünket, mert ez a javunkat szolgálja. És ekkor fognak érkezni egymás után az útmutatók számunkra, arra vonatkozóan, hogy mit is kell tennünk. Egy változással teli időszak lesz ez, a fontos, hogy legyünk nyitottak minden újra, és akkor megkapjuk az isteni gondviselést is. Életünk bizonyos szakaszát lezárva, visszanyerhetjük önbecsülésünket, életkedvünket és nem utolsó sorban környezetünk megbecsülését. Ha vezető pozícióban vagyunk, még inkább szükségét érezzük a bizonyításnak. Meg kell tanulnunk ugyanakkor segítséget kérni, ha szükséges és rádöbbenhetünk, hogy milyen nagymértékű isteni támogatásban részesülünk terveink megvalósítása során.

A hónap második felében – azaz július 11-22 között, az az érzésünk támadhat, hogy egy nagymértékű tisztulás megy végbe bennünk. Letisztul számunkra, hogy mi is a dolgunk és bele is vetjük magunkat a munkába. Igyekezzünk jobban odafigyelni a körülöttünk lévő emberekre, a saját életstílusunkra és azt is válogassuk meg, milyen eseményeken szeretnénk részt venni. Ez az időszak a valóságra ébredés időszaka lesz számunkra és Mihály arkangyal segítségével megtanuljuk elfogadni a valóságot és annak következményeit. Az önmagunkba fordulás, az önelemzés ideje lesz, melynek eredményeként, bátorságot nyerünk olyan dolgok kipróbálásához, melyeket eddig halogattunk.

A hónap utolsó felében – vagyis július 23-31-ig lecsillapodnak és megnyugszanak a kedélyek és egyben elérkezik az egész hónapos munkánk eredménye is. Ebben az időszakban igyekezzünk minél többet foglalkozni önmagunkkal és a lelkünkkel. Keressünk fel egy fodrászt, menjünk el egy wellnessbe vagy kirándulásra, azaz tegyünk meg mindent, amiért eddig a lelkünk csak sóvárgott. Gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, meditáljunk, esélyt adva önmagunk spirituális fejlődésére. Ez által megértjük majd, a hónap során átélt élmények értelmét és fontosságát. Ezáltal hozzájárulunk nemcsak a testünk, hanem a lelkünk tisztulásához is, és ahhoz, hogy a jövőben tudjunk önmagunk számára helyes döntéseket hozni.

Forrás: Delia Muresan/Fordítás: Filantropikum.com

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.






Comments Closed

Top