Ez a nő szinte elvesztette látását, mert egy vírus befészkelte magát a kontaktlencséjébe!

A Vision Council of America adatai szerint az USA-ban a felnőtt lakosság közel 75 százaléka valamilyen típusú látáskorrekcióra szorul, közülük 64 százalék szemüveget visel, 11 százalékuk pedig a kontaktlencse mellett dönt.

Ez a nő szinte elvesztette látását, mert egy vírus befészkelte magát a kontaktlencséjébe!

Sokaknak a kontaktlencsék praktikus megoldásnak tűnnek, de azért oda kell figyelni a megfelelő használatra, ugyanis az írországi Donabate-ban élő Suzanne Dunne egy reggel arra ébredt, hogy semmit sem lát.

“Teljesen elment a látásom, semmit sem láttam magam körül” – nyilatkozta az asszony.

A problémát egy vírus okozta, amely befészkelte magán Suzanne kontaktlencséjébe, és megtámadta a szaruhártyát.

Amikor a nő reggel felébred, és kinyitotta a szemét, semmit sem látott, minden elsötétült előtte. Azt hitte, hogy még késő éjszaka van, és elvették a villanyt.

“Azonban valahol mélyen magamban éreztem, hogy valami baj van” – mondta Suzanne.

A nőt végül kórházba szállították, mert a látása továbbra sem javult.

Az egészségügyi asszisztensként dolgozó nő 16 napig volt a kórházban, ahol az orvosok azon fáradoztak, hogy megszüntessék az vírus által okozott gyulladást, ami nem volt kockázatmentes, hiszen éppen, hogy sikerült megmenteniük Suzanne szemét. A gondot az okozhatta, hogy zuhanyzás közben, a vízvezetékben lévő Acanthamoeba vírus bekerült a nő kontaktlencséjébe. Ilyen eset rendszerint a kontaktlencséket hordók körében szokott előfordulni, amikor a kórokozó a lencse vákuum-hatása miatt beszorul és bekerül a szembe.

Suzanne az orvosok gyors beavatkozásának köszönheti azt, hogy lát, de a szeme sosem lesz már a régi, most is félóránként csepegtetnie kell a szemébe.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.








Comments Closed

Top