Ebbe az 5 csillagjegybe ne szeress bele, mert képtelenek igazán szeretni!

Nem egy könnyű feladat rátalálni az igaz szerelemre, de azért nem lehetetlen. Ha még te sem találtad meg a nagy Őt, keresd szorgalmasan tovább, és ha hiszel az ezotériában, akkor tartsd távol magad a következő 5 csillagjegytől, mert ők hadilábon állnak a szeretet, szerelem kimutatásában.

1. Kos

Féltékenyek, nagy a birtoklásvágyuk, hamar elunják párjuk mellett magukat. Eleinte még szeretik a párjuk apróbb hibáit, később viszont már ki nem állhatják, egyszerűen nem tudják elviselni. Nem riadnak vissza a konfliktusoktól, és képesek lefárasztani a párjukat a sok beszédükkel, és a pszichológiai hadviseléstől sem rettennek vissza, ha szeretnék érvényesíteni akaratukat. Éppen ezért nem könnyű velük kijönni, és gyakran egyedül is maradnak emiatt.

2. Oroszlán

Az Oroszlánok szeretik a drámát, és ez főként akkor igaz, ha veszekedésre kerül sor a kapcsolatukban. Számukra a hagyományos párkapcsolat sokszor unalmas. Mindennél jobban vágynak a szenvedélyre, az ajándékokra, a meglepetésekre. Azt szeretnék, ha a párjuk rajongana értük, elhalmozná őket minden jóval, és úgy fogadná el őket, ahogy vannak. Viszont ők fordítva már nem ilyen toleránsak.

3. Skorpió

Bosszúállóak, nem bocsátanak meg, ha valaki megbántja őket, ezért nem könnyű kijönni velük. Szenvedélyesek, de könnyen féltékennyé és megszállottá válhatnak. Nem szeretik, ha a párjuk rejteget előlük valamit, ezért képesek kémkedni utánuk. Elvárják, hogy a párjuk imádja őket, ezt viszont ritkán viszonozzák.

4. Nyilas

Nem hívei a hosszú távú kapcsolatoknak, ezért gyakran váltogatják partnereiket. Gyorsan megunják a jelenlegi kapcsolatukat, gyakran felszínesek, olyan valakire vágynak, akivel kalandokba keveredhetnek és jól érezhetik magukat, azonban ha komolyra fordul a dolog, attól megijednek, egy nap összecsomagolnak és lelépnek, mert nem szeretik a veszekedéseket.

5. Bika

Nagyon nehezen esnek szerelembe, emellett nagyon kritikusak a párjukkal, és tudják, hogy mikor kell pontot tenniük a kapcsolat végére. Ők ezt azzal magyarázzák, hogy a saját érdekeiket kell nézniük és meg kell adniuk a lehetőséget maguknak, hogy megtalálják az igaz szerelmet.

Ahogyan a Skorpiók, ők sem bocsátanak meg egykönnyen, csak ők nem állnak bosszút a volt párjukon.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.








Comments Closed

Top