Asztrális hatások 2017. Novemberében: Ezt kell tenned ebben a hónapban!

2017 novembere rendkívül dinamikusnak ígérkezik, a hangsúly a cselekvésen, a tetteken lesz, így új hobbit találhatsz magadnak, vagy elutazhatsz arra a helyre, ahová mindig is vágytál.

Asztrális hatások 2017. Novemberében: Ezt kell tenned ebbe a hónapban!

A hónap eleje kevésbé lesz dinamikus, ekkor fog ugyanis a Nap a Skorpió jegyében tartózkodni, így előfordulhat, hogy visszafogottabb, introvertáltabb leszel, és inkább a gondolataidra, az érzéseidre figyelsz majd, majd a hónap második felében jön el az az időszak, mikor minden akcióba lendül, és sorra kell a döntéseket meghoznod.

Sokféle érzelem kerít hatalmába, amelyeket nehezen tudsz majd kontrollálni, de ez sem lehetetlen, így érdemes megpróbálnod.

Ebben a hónapban a Tűz és a Víz energiái fognak dominálni, ami okoz némi konfliktust, kellemetlenséget majd az életedben, emberi kapcsolataidban, de vagy már annyira tapasztalt, hogy ezt képes vagy megoldani. A Levegő és a Föld elemek is éreztetni fogják a hatásukat, de eléggé diszkréten, visszafogottan teszik mindezt.

A Kos jegyébe fog belépni a retrográd mozgásban lévő Uránusz, a Nyilas jegyében pedig a Szaturnusz fog tartózkodni, ami mellé november 6-án csatlakozik a Merkúr, majd 23-án a Nap is megjelenik a képben. Mindezen bolygók együttállása arra késztet, hogy jobb emberré válj, hogy toleránsabb, megértőbb, kedvesebb legyél.

A Jupiter ebben a hónapban aktívabbá teszi a Skorpió és Halak csillagjegyűeket. November 18-án Újhold alakul a Skorpió jegyében, aminek hatására fontosabbá válnak számodra az erkölcsi értékek, a spiritualitás, a kommunikáció. Ezen a napon ne hozz fontos döntést, ne írj alá semmilyen szerződést.

Sajnos előfordulhatnak tűzesetek, elektromos készülékek meghibásodásai, a vízrendszer elromlása, a betegségek terén meg vese-, máj- és húgyúti problémákra lehet számítani.

November 10-én Feketehold alakul ki a Bak jegyében, ami komoly változásokat eredményezhet az életedben, legyen szó a munkahelyedről, magánéletedről.

Telihold november 4-én, a Bika jegyében fog kialakulni, ami majd arra késztet, hogy jobban odafigyelj önmagadra, a fejlődésedre, az érzéseidre, majd utána a kapcsolatodra, mindezt a boldogabb élet reményében.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.





Facebook hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top