A nagymamám megtanított, hogy miként tudom bevonzani a pénzt az életembe!

Próbáld ki te is ezt a módszert!

A nagymamám megtanított, hogy miként tudom bevonzani a pénzt az életembe!

A Feng Shui szerint az egymás hátán lévő három teknős a stabilitás, az egészség, a szakmai siker és az anyagi javak beáramlásának jelképe. És az, hogy három teknős is szerepel a figurán, az a generációkra való utalásként értelmezhető, így elsősorban azoknak érdemes beszerezniük, akik a nagyszüleikkel laknak.

Ez a talizmán, ahogyan maga a teknős is, lassú, megfontolt lépésekben fogja kifejteni pozitív hatását. A családtagok kevés keresettel fognak rendelkezni, de évről-évre enyhén nőni fognak a bevételek, ezzel pedig az életszínvonaluk is emelkedik majd.

A három teknős figuráját a lakás északi részében kell elhelyezni, mert így lehet a legtöbb pénzbevonzó energiát begyűjteni. Figyelni kell azonban arra, hogy se a hálószobába, se pedig a gyerekszobába nem szabad betenni a kabalát, a legjobb, ha a nappali északi sarkába lesz tartva.

A nagymamám megtanított, hogy miként tudom bevonzani a pénzt az életembe!

Ezután már csak a szerencse, illetve az anyagi javak bevonzása rajtad és a teknősödön múlik.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.




Comments Closed

Top