8 árulkodó jel, ami tüdőrákra utalhat és amit sokszor nem veszünk komolyan!

A tüdőrák kezdeti fázisában még nincsenek számottevő, észlelhető tünetek, sajnos ezek akkor kezdenek jelentkezni, mikor a daganat már 40 százalékban szétterjedt, és a páciens már a harmadik stádiumban van.

tudorak

Ezért fontos, hogy ha az alábbi jelzések, tünetek közül bármelyiket is felismerjük, forduljunk orvoshoz, hiszen minél hamarább elindítják a kezelést, annál nagyobb a túlélési esély.

1. A köhögés megváltozása

Főként a dohányosok esetében fontos, hogy időben felismerjék azt, ha köhögésük mélyebb lett, más lett a hangja, és netán a köpetben vérfoltok is megjelennek. Mondanunk sem kell, ilyen esetben azonnal orvoshoz kell fordulni.

2. Gyakori rekedtség

A rekedtség akkor jelentkezik, mikor a tüdőt megtámadó daganat roncsolni kezdi a hangszálakat és a gégét. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy mélyebbé, rekedté vált a hangunk, keressünk fel egy szakorvost.

3. Súlycsökkenés

A rákos sejtek felemésztik a szervezet energiakészletét, így a beteg hiába igyekszik többet enni, mégsem tudja megállítani a fogyást.

4. Csontfájdalmak

A tüdőrák egyik tünete a gyakori csontfájás, ami leginkább a háton, de egyéb végtagokon jelentkezhet. A hátfájás főként alvás közben válik erősebbé.

5. Fejfájás

A tüdőrákban szenvedők gyakran panaszkodnak fejfájásra is. Ez azzal magyarázható, hogy a daganat káros befolyással lehet azokra a nagy vérerekre, amelyek az oxigént és tápanyagokat szállítják az agynak, és ha a rendszerben zavar keletkezik, akkor jelentkezhet a fejfájás.

6. Légzési nehézségek, változások

A légutak is sérülnek, ha tüdőben lévő daganat terjedni kezd, a folyadékmennyiség felhalmozódása is megemelkedik ilyenkor, ezért a betegnek légzési nehézségei támadnak. Ha netán azt tapasztaljuk, hogy kapkodjuk a levegőt, pedig csak a sarki boltba mentünk ki kenyérért, akkor kérjünk egy időpontot az orvostól.

7. Mellkasi fájdalmak

Ha a jobb-, vagy baloldali mellkasunk körül fájdalmat érzünk, és ez állandósul, azonnal látogassunk el egy tüdőgyógyászhoz.

8. Állandó köhögés, zihálás

Megfázás esetén a köhögés ugyan eltarthat 1–2 hétig, de ezután elmúlik. Azonban ha valaki sokáig, hónapokig folyamatosan köhög, zihál, akkor légzési nehézségei vannak, és ennek hátterében akár a tüdőrák is állhat.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.






Comments Closed

Top