5 jel, ami arra utal, hogy nem most vagy először itt a Földön!

Volt már olyan érzésed, hogy jártál már ezen a helyen, sétáltál azon a bizonyos utcán, pedig most jársz először az adott városban? Ha igen, akkor ez nem véletlen. A reinkarnációban hívők szerint a lélekvándorlás bizonyos körforgás szerint történik, és a testi halál után a lélek más testet választ, és ez mindaddig folytatódik, amíg be nem következik a megvilágosodás.

Következzen most 5 jel, ami arra utalhat, hogy nem először vagy itt ezen a bolygón!

1. Felismersz helyeket, embereket

Bizonyos helyszínek, emberek valami miatt ismerősek lesznek. Akár képek is bevillanhatnak az agyadban, és olyan érzés kerít hatalmába, hogy már jártál itt, sőt éltél abban a városban, vagy az idős nénit valahonnan ismered, pedig biztos vagy benne, hogy a mostani életedben sosem találkoztatok. A deja-vu érzések nem véletlenül történnek, ezek arra utalnak, hogy pontosan azon a helyen korábban már élt a lelked, jelen voltál. Ezt bizonyítja az is, hogy hipnózis alatt a vizsgált személyek közül többen kezdtek idegen nyelven beszélni, ami szintén arra vall, hogy az illető korábbi életében az adott országban élt már.

2. Visszatérő álmok

Az egyik legjobb módja, hogy megtudd azt, hogy éltél-e korábban a bolygón, ha bizonyos visszatérő álmok felidéznek benned olyan, a tudatalattidban található emlékeket, amelyek már megtörténtek a való életben veled, csak egy másik lelki életszakasz során.

A visszatérő álmod során bevillanhat egy bizonyos ház, amelyben a mostani életedben sosem jártál, mégis ismerős minden, vagy elkezdtél valakivel idegen nyelven beszélni, mégpedig teljesen folyékonyan. Mikor pedig felébredsz, nagyon furán érzed magad, és minden olyan misztikus lesz körülötted.

3. Bölcsebb, megfontoltabb vagy

Jobban fel tudod mérni, hogy mi történik körülötted, a világban. Bölcsebb, higgadtabb, tapasztaltabb vagy, ami annak köszönhető, hogy már korábban, előző életeid során megtapasztaltál, megtanultál bizonyos dolgokat. Nem ítélkezel, tudod, hogy miként viselkednek az emberek, mire hogyan reagálnak, hiszen belelátsz a fejükbe, a lelkükbe. Tudod, hogy mi a fontos az életben, mire éri meg időt szánni, és mire nem. Független vagy, nem szorulsz rá másokra.

4. A megérzéseid sosem csapnak be

Bízol a megérzéseidben, tudod, hogy az életed nagyobb részét te irányítod, te hozod meg a fontos döntéseket. Ösztönösen jól választasz, jó emberismerő vagy, képes vagy előre látni dolgokat is.

5. Azt érzed, hogy nem kapod a helyed

Annyi tapasztalat, érzés, emlék van a lelkedben, hogy már nem is tudod, hogy hol érzed igazán otthon magad. Vágysz a múltra, élvezed a jelent, de sokat gondolsz a jövőre is. Azt érzed, hogy valami hív, egy hely, egy érzés. Megnyugodhatsz, mert előbb, vagy utóbb megérkezel oda, ahol igazán jól érzed magad.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.








Comments Closed

Top