15 megható idézet egyenesen Diana hercegnétől!

Diana Frances Spencer 1961. július elsején, az angliai Sandringhamban látta meg a napvilágot. 1981. július 29-én mondta ki az igent Károly hercegnek a Szent Pál-bazilikában, Londonban. Az élő televíziós közvetítést mintegy egymilliárd néző kísérte figyelemmel világszerte.

A 80-as évek végére a herceg és hercegné közötti viszony megromlott, sőt 1992-ben különköltöztek, majd 1996. augusztus 28-án kimondták a válásukat. Diana sarkában állandóan ott lihegett a sajtó, egy lépést sem tudott tenni a paparazzók elől, akik magánélete minden részletére kíváncsiak voltak.

Lady Di végül 1997. augusztus 31-én halálos autóbalesetet szenvedett Párizsban. 36 éves volt.

Most következzen pár idézet tőle!

1. Szeretem megölelni az embereket. Szerintem mindenkinek szüksége van erre. Ez a gesztus azt jelenti, hogy igazán törődünk a barátainkkal.

2. Azt hiszem, a legnagyobb betegség, amiben az emberiség szenved, az a szeretetnek a hiánya. Tisztában vagyok azzal, milyen erővel bír egy percnyi, egy félórányi, egy napi, egy havi szeretet-adás. Én szeretetet szeretnék adni.

3. Ha boldog vagy, nagyon sok mindent meg tudsz bocsátani.

4. Ha találsz egy olyan embert, akit szeretni tudsz életed végéig, ne engedd el.

5. Én a szívem után megyek, nem pedig a fejem után.

6. A szívemet a tenyeremben hordozom.

7. Nagyon fontos, hogy azt tedd, amit a szíved súg.

8. A család a legfontosabb dolog ezen a világon.

9. Tanulj meg úgy cselekedni, ahogyan azt a szíved diktálja.

10. Ahol szenvedés van, én ott akarok lenni, hogy segítsek.

11. Az élet nem más, mint egy utazás.

12. Próbálj úgy jót tenni, hogy nem vársz érte semmilyen elismerést. Lehet, hogy egy nap veled is jót tesz valaki.

13. Egy ölelés a legnagyobb fájdalomtól is megszabadít.

14. Mindannyiunknak ki kell fejezni azt, hogy mennyire szeretjük egymást. Mert ez az összetartás alapja.

15. Nem akarok drága ajándékokat kapni, vagy azt, hogy megvásároljanak. Minden meg van, amire vágyom. Azt akarom, hogy valaki mellettem legyen és biztonságban érezzem magam mellette.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.


Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot is.






One thought on “15 megható idézet egyenesen Diana hercegnétől!

  1. Illés Oszkár

    Érdekes mert a szeretet egy olyan dolog ami nem igen kerül pénzbe mégis sokan fukarkodnak vele,csak hát a másik,hogy kihalt az emberekből.és akiből nem és önzetlenül szeret azt kihasználják hülyének nézik. Vajon érdemes szeretni ? meg kell gondolni kit halmozol el szereteteddel. Én személy szerint gyerekekre nem sajnálom a szeretetet,de sok embernél fontolgatom

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Top